| |
| |
Egy perc figyelem! |
|
| |
Tisztelt cégvezető!
Biztosan Ön is találkozott azzal a jelenséggel, amikor a munkavállaló kedvetlen, szétszórtabb a megszokottnál, és fizetési előleget kér, hogy tartozásait rendezni tudja vagy akár jövedelmét, mint munkáltató kénytelenek tiltani.
E helyzet megoldására szeretnénk segítséget nyújtani Ön számára is:
8 óra munka 8 óra pihenés 1 óra gondoskodás
Cél:
A résztvevők hétköznapi pénzügyi ismereteinek bővítése, hogy a hiteles ügyeikben, mindennap előforduló kérdésekben és fogalmakban, és az esetleges lehetőségek között könnyen tájékozódni, választani tudjanak.
Kinek ajánlott?
Mindenkinek, aki jelenleg bármilyen hitellel, tartozással rendelkezik, de főként azoknak, akiknek a válság miatt egyre nagyobb fejtörést okoz az adósságaik törlesztése. Azonban azok számára is hasznos információkat nyújthat, akik a jelenlegi anyagi lehetőségeiket szeretnék jobban kihasználni.
Miért jó ez a lehetőség?
A program célja, hogy javuljon a házi költségvetés mérlege, csökkentve ezzel az anyagi természetű problémák megjelenését. A családi büdzsé javítása tapasztalataink szerint pozitív kihatással van a család hangulatára és a munkahelyi helytállásra. A munkavállaló lojalitása növekedni fog a vállalat iránt. A munkáltatónak nem kell az alkalmazott fennálló jövedelmét tiltani a tartozása miatt, amennyiben időben felismerjük a problémát és mielőbbi megoldás születik. A csökkenő stressz hatására pedig elkerülhetőek az esetleges balesetek, és kiegyensúlyozottabban, nagyobb koncentrációval tudja ellátni a munkavállaló mindennapi munkahelyi feladatait.
Csapatépítő-tréningként is alkalmazható, mivel a közös problémák megismerése és megoldása jótékony hatással van a közösségre és az egyénre egyaránt.
Mit sajátítanak el a résztvevők?
A résztvevők az előadások és a személyes tanácsadások során felismerhetik a saját pénzügyi döntéseik lehetséges következményeit, megtanulnak prioritásokat felállítani, tervezni, és azokat alkalmazni. A résztvevők megismerkednek egy olyan szemléletmóddal, ami leegyszerűsíti a döntéshozatalt és segít megtalálni a legoptimálisabb megoldást a problémáikra.
A program főbb elemei:
- Prioritások felállítása, értékelése
- Családi költségvetés alapjai
- Lehetőségek és megoldások elemző szemlélete
- Megtakarítások megismerése, értelmezése
- Személyes konzultációk
Amennyiben Ön is egy munkaadó és munkavállalóit ezzel szeretné segíteni, vegye fel velünk a kapcsolatot központi (budapesti) irodánk elérhetőségeinek valamelyikén.
|
|
| |
| |
| |
| |
Egyesületünk bemutatása és munkája |
|
| |
A Banki Hitel Károsultak Egyesülete 2004. februárjában társadalmi szervezetként kezdte meg működését. Az Egyesület munkáját hitelügyekben jártas szakemberek, gyakorló és kezdő jogászok segítik, akik fontosnak érzik a hitelfelvétel kapcsán az állampolgárok érdekeinek képviseletét, és szükség esetén védelmét.
A tájékoztatás illetve a tájékozottság hiánya sokszor vezet eladósodáshoz a nem megfelelő hitelkonstrukció kiválasztása révén. Az ügyfél sok esetben szakmai ismeretek híján nem megfelelően méri fel anyagi helyzetét, nem érti meg a bank által kibocsátott leírásokat az egyes pénzügyi tranzakciókról. Így olyan kötelezettségeket vállal magára, amit utóbb nem tud teljesíteni. Ez a pénzintézetek számára sem kedvező. Egyesületünk emiatt a megelőzést rendkívül fontosnak tartja. A bankok leendő potenciális ügyfelei részére tapasztalatunkkal segítséget nyújtunk, hogy a számos piaci ajánlat közül a legelőnyösebb konstrukció kerüljön kiválasztásra.
Az adósságrendezés szintén egy bonyolult, szakmai felkészültséget igénylő feladat, amit sok ügyfelünk önerőből nem képes megoldani. Ebben is megpróbálunk segítséget nyújtani hitelkiváltások intézésével, a megfelelő pénzintézet előnyös konstrukcióinak felkutatásával. E téren is egyre több jól működő szakmai kapcsolatot sikerült kialakítanunk.
Egyesületünk munkája
-
Fő célunk a bejelentett panasz okainak feltárása, és mindkét fél számára a kialakult helyzet megnyugtató rendezése.
-
A későbbi viták megelőzésére – kérésükre - tájékoztatjuk ügyfeleinket kötelezettségeikről és az utóbb esetleg felmerülő hátrányokról is. Célunk, hogy ügyfeleink előre ismert és tudomásul vett feltételekkel, a legkedvezőbb megoldást megtalálva kössenek szerződést a bankokkal.
-
Jogi segítséget kívánunk nyújtani mindazon emberek részére, akik valamely pénzintézettel szemben ténylegesen hátrányt szenvedtek.
-
Egyesületünk munkatársai egyedi jogvitákban jogi képviseletet nyújtanak.
-
Nagy mértékű adósság esetén adósságrendezésre teszünk kísérletet. Mivel Egyesületünk anyagi tőkével nem rendelkezik, ezekben az esetekben a megfelelő hitelt átvállalni kész hitelintézet felkutatását, a kapcsolat létrehozását és a tranzakció figyelemmel kísérést vállaljuk.
-
Banki hitellel megvásárolni kívánt ingatlan esetén piackutatást, a legjobb ajánlat megkeresését, adás-vételi szerződés megírását, ellenjegyzését kínáljuk az Egyesület felügyeletével.
Közhasznúság
A Banki Hitel Károsultjainak Egyesületét a Fővárosi Bíróság 10896 sorszám alatt nyilvántartásba vette. Budapesten 2007 szeptember 26-án rendkívüli közgyűlésén az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény, illetőleg a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 1959. évi IV. törvény 61.§-a alapján, a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. ..... >>>
|
|
| |
| |
| |
| |
Statisztikai szolgáltatásunk |
|
| |
A Banki Hitel Károsultjai Egyesületének egyik kiemelt feladata, hogy feldolgozza a hozzá forduló panaszosok adatain keresztül a magyarországi hitelezéssel, eladósodással kapcsolatos helyzetképet és naprakész információkkal segítse ezen problémák feltárását.
A kutatási adatok, statisztikák hozzájárulnak a hazai törvényalkotók, valamint a médiatájékoztató munkájához. Többek között akár az alábbi speciális kérdésekre is választ kaphat statisztikáink alapján:
- A válság óta melyik térségben nőtt a legnagyobb mértékben az egy főre jutó hitel mértéke?
- Milyen összefüggés van az iskolai végzettség és az eladósodottság között?
- Melyik régióban, milyen devizanemben történt a legtöbb hitelfelvétel?
- Mekkora devizaárfolyamon, közel mekkora keresettel rendelkező lakosságnak jelent problémát a hitele visszafizetése?
Ha Önnek statisztikai felmérésre van szüksége, úgy azt az egyéni igényeknek megfelelően, külön megállapodás alapján tudjuk biztosítani.
***
Az alábbi adatok alapján tudunk regionális, illetve országos szintű statisztikákat készíteni féléves bontásban, (2010-től kezdve havi bontásban):
- Demográfiai adatok szerinti felosztás
• Nem (férfi/nő)
• Életkor
• Lakóhely (megye)
• Legmagasabb iskolai végzettség
• Egy háztartásban élő keresők száma és a család havi nettó bevételei
• Eltartottak száma (kiskorúak/idősek/keresettel nem rendelkezőek)
- Hitelek adatai szerinti felosztás:
• Egy háztartásban lévő hitelek száma
• Hiteltípusok eloszlása: Lakásvásárlási hitel, Szabad felhasználású jelzálog, Személygépkocsi hitel, Személyi kölcsön, Áruvásárlási hitel, Kezességvállalás
• Hitelállapotok eloszlása: Rendezett hitelek, Elmaradással rendelkező hitelek, Felmondott hitelek
• Hitelek megoszlása az intézetek között (minimum 5%-tól)
• Devizanemek eloszlási aránya (Ft, EUR, CHF, stb.)
Amennyiben felkeltettük érdeklődését a szolgáltatás iránt, kérjük vegye fel a kapcsolatot munkatársunkkal:
Kozma Péter
Tel: +36-70-341-8718
info@bhke.hu
|
|
| |
| |
| |
| |
A BHKE piackutató szolgáltatása |
|
| |
A BHKE hat éves működése alatt ügyfeleink száma elérte a nyolcezret, melyből Magyarországon egyedülálló, tisztított adatbázist építettünk fel, ami lehetőséget biztosít a célirányos elemzésekre (8000 ügy adatai, az adatbázis növekvő).

Jelenleg a BHKE rendelkezik a legnagyobb, lakossági pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos információbázissal. Adataink számos témakörre kiterjednek a lakosság területi, jövedelem szerinti, korcsoport szerinti bontásában, például a hitelkockázatok, a döntési mechanizmusok, a likviditási zavarok keletkezése, kezelése, a piaci reakciók, az aktuális igények témaköreire. Reprezentatív adatbázisunk mellett rendelkezünk országos-általános (1950-2550 fıx megújuló) és a fenti témák alapján szegmentált aktív kutatható panellel.
A BHKE nem titkolt célja a szolgáltatás bevezetésével, hogy támogatásra tegyen szert, így a működési feltételek biztosítása mellett „mentőöv” alapot kívánunk létrehozni, illetve egy önállóan életképes, a pénzintézetekkel szorosan együttműködő mediációs szolgáltatást indítunk. A mediációs team feladata megtalálni a bank és az ügyfél számára is elfogadható illetve teljesíthető módot a hitel rendezésének érdekében.
|
|
| |
| |
|
|
|